Kocsis Kinga vagyok, 1997.09.20.-án láttam meg a napvilágot, Jászberényben. Jelenleg egy kisvárosban, Jászapátin élek. Gyerekkorom óta mindenem a kutya, mikor megszülettem, már volt kutyánk, a régi házunknál. 2 éves koromban kaptam meg életem első saját kutyáját, Pandát, aki egy kaukázusi juhászkutya volt. Imádtam, ő volt életem első nagy szerelme, és még mostanság is sokszor eszembe jut, milyen is volt, miket is tett. A kettőnk közötti kapcsolat különleges volt. Mindentől megvédett, és nem volt más, akit úgy szeretett volna. Sajnos, mikor a szüleim felépítették az új házunkat, és átköltöztünk, ott kellett hagynom a nagyszüleimnél, de nem bánkódtam, hisz egy utcányira laknak tőlünk, és bármikor elmehettem. Eközben hozzánk is került egy kutya, aki sajnos nem maradhatott velünk sokáig, kicsi volt neki a kertünk, ráadásul én is, és a húgom is picike volt még, az eb - akit az utcáról fogadtunk be - pedig könnyedén fellökött minket, ezért jó helyre került tőlünk, egy tanyára, ahol kedvére futkározhatott. 

Ezután kaptunk egy kiskutyát, egy teljes keverék kutyát(puli-pumi keverék szerűség volt), akit Bogáncsnak neveztünk el. Őt már rendesen tanítottam trükkökre, ő volt az első kutyám, akit elengedhettünk egy-egy séta során a pórázról, és nem moccant láb mellől, első kérésre ült és feküdt. Ő is életem egyik nagy részében volt a kutyám, az egyik kilóméterkő volt az életemben, akár csak Panda. Sajnos idős korában nálunk pusztult el. Hamarosan Pandát el kellett altatnunk, mert epilepsziás lett, és nem lehetett gyógyítani. Hihetetlenül sajnáltam és sajnálom a mai napig is, de tudom, hogy szeretett és jobb volt neki az altatás után, hiszen fájdalmai voltak. Hihetetlenül hiányzik még most is, és ha tehetem majd valamikor a jövőben, megpróbálok megbírkózni egy újabb kaukázusi juhászkutya tartásával is. Bogáncs halála előtt nem sokkal jött hozzánk egy puli keverék kutyus, őt is egy ismerősünktől kaptunk. Ő is sokat megtanult, sokat megtudott, de miután idősödni kezdett, zsémbes kisöreg lett, és sajnos előszeretettel próbálkozik más ebek megharapásával, illetve a szökéssel. Ennek ellenére nagyon szeretem.

2012 év elején vettünk egy kiskutyát, kizárólag hobby célra. Ő egy csodálatos beagle lányka, aki Lucy névre lett keresztelve. 2011.12.08.-án született, és 3 hónaposan érkezett hozzánk. Őt tanítottam meg a húgommal a legtöbb trükkre, a ringdresszúrára, és minden másra, amivel a kapcsolatunkat is fejlesztettük, mostanra már annyira, hogy boldogan elmerem engedni ezt a vadászkutyát a mezőkön, erdőben is, bár 100%-ig nem tudok benne megbízni, hisz még nem volt szerencsénk találkozni semmilyen vaddal sem közelről, csak távol láttunk. Ennyit mondanék el az életem kutyatartói részéről, de jöjjön a kiállítás.

Az első kiállításra úgy indultunk el, hogy egyik nagyon jó internetes barátnőm, Nagy Anna mesélte, hogy közel a városunkhoz, lesz egy kutyakiállítás, Jászberényben. Megkértem a szüleimet, hogy menjünk el. Ők eleget tettek kívánságomnak, és elmentünk. Tisztán emlékszem minden egyes részére. Találkoztam Annával, életemben először, beszélgettünk, megmutatta a border collie-jait, amiket felvezetett. Elbűvölt a kiállítás, de még nem vonzott igazán. Anna addig unszolt, még végül beneveztem a junior handler versenyre, amiről már előtte is olvastam, de kicsit féltem. A segítségével sikerült szereznem egy golden retrievert erre a versenyre, akivel ugyan megvolt a kis összhang, nem voltam elég gyakorlott, sok hibát vétettem, ezért nem értem el helyezést. Azóta is fogom a fejem, micsoda dolgokat műveltem életem első kiállításán - és egyben az első versenyemen. Erre az évre ennyi volt a versenyem, mert egyrészt év vége volt, másrészt még nem volt számomra túl érdekes, unalmasnak találtam, főleg, hogy mennyire leszerepeltem.

Ennek ellenére, mikor jövő évben egy szórólapot kaptunk, hogy Jászberényben őrző-védő kiállítás lesz, gondolkodás nélkül megpróbáltam rávenni anyáékat, hogy elmenjünk. Hát el is mentünk. Itt már nem volt segítségem, aki segített volna kutyát választani. De végül megláttam egy elbűvölő kutyát. Egy amerikai akita volt, megdöbbentett a hihetetlen magabiztossága és eleganciája. Meg is kérdeztem a gazdáját, hogy megkaphatom-e. Meg is kaptam, ám sajnos velem sem értem el helyezést, egyrészt, mert én izgultam, másrészt, mert szegény akitának iszonyatosan melege volt.
Ebben az évben nyáron ellátogattunk egy kicsit távolabbi kiállításra is. Itt is találkoztam Annával, és az ő segítségével szereztem egy imádni való airedale terriert. Mikor megláttam, mennyien vagyunk a junior handling szám alatt a ringben, nagyon megijedtem, hogy itt biztos nem lesz semmi esélyem. Ezért, elsőre észre sem vettem, hogy a bíró engem helyezett 3.-nak, csak mikor már másodjára mutatta nekem a 3-as számot. Nagyon örültem, azt hiszem, itt dőlt el, hogy én tényleg szeretnék vele foglalkozni, mert megéri. Nem is a hatalmas serleg miatt és nem is a kutyatáp miatt. Hanem, mert imádom a kutyákat, másokéval is szívesen foglalkozom, és jól érzem magam.

A jövő évben sajnos szintén csak egy kiállításra tudtam eljutni, és ez a kiállítás Esztergomban volt, ahol az álomfajtámmal, az orosz agárral neveztem be. Ott ismertem meg igazán ezt a fajtát, ami már 2010-ben elbűvölt, magával ragadott, és Tiszafüred óta most láttam közelről agarat. Vele 2. helyezést értem el, és nagyon boldog voltam, bár kupát sajnos nem kaptam.

2013 éve volt a változás éve, ekkor vezettem föl először showban kutyákat, van amelyiket a BIS körben, van, akit a Világkiállításon, illetve trainingeztem is néhány ebet. Nagyon élvezem a munkát mindig a kutyákkal, ők adják nekem meg az élet értelmét!

Köszönöm minden tenyésztőnek, tulajdonosnak, aki támogat, segít, rám bízza a kutyáját és megoszt velem szakmai tapasztalatokat! :)